Előadások

SAKRET HUNGÁRIA ÉPMŰ2021

A JELRE KATTINTVA MEGTEKINTHETI

– az előadás PDF összefoglalóját        – az előadás PPT-jét   – az előadás cikkjét  

!!! Sorrend az előadók nevei szerint, ABC sorrendben !!!

Abronits Norbert

Az épületek hővédelmének szerepe gyakorlati példákkal –  Abronits Norbert (Műszer Automatika Kft.)

Összefoglalás

A hővédelem egyre nagyobb kihívást jelent az építészetben, amelyre már a tervezés során készülni kell. A globális felmelegedés során mutatkozó, egyre magasabb hőmérsékletű időszakok jelentős hatással vannak az épületek üzemeltetésére. Emiatt a belső térben a hőérzet oly mértékben romlik, amely hatással van a munka mennyiségi és minőségi mutatóira, esetleg egyes technológiai folyamatok eredményességét kockáztatja. A városi hősziget hatás (UHI) jelenségét pedig világszerte tapasztalják, így hazánkban is egyre súlyosabb gondokat jelent a magas beépítettségű területek mikroklímát kialakító, közérzetet rontó effektusa. Ezen felül tudjuk, hogy az építőanyagok természetes öregedési folyamatát a hőtágulás jelensége gyorsítja, ez tetőszigetelő anyagoknál, valamint fémlemez borításoknál kiemelt jelentőségű az élettartam tervezését illetően……… továbbiak a nyomtatható változatban.

nyomtatható változat

Férfi avatar kép
Női avatar kép

Műemléképületekhez ajánlott Quix-mix termékek –  Almássy  Piroska, Mészáros Attila (Techno Wato Kft., quick-mix SK s.r.o. (Sievert SK s.r.o))

Összefoglalás

A műemlékvédelemben megfogalmazott elvek és követelmények alapján kifejlesztett anyagrendszerek bemutatása, különös tekintettel a természetes kövek állagát veszélyeztető kloridionok vonatkozásában.

A quick-mix cég, azon belül is a Tubag márkanevű speciális anyagok több évtizedes referencia beépítésekkel rendelkeznek. A kő- és téglapótló habarcsok, valamint az újrafalazáshoz és fugázáshoz ajánlott anyagrendszerek a különböző  génybevételekre és feladatokra lettek kifejlesztve. A közelmúltban ezekkel történt kivitelezésekről szeretnénk ízelítőt adni a teljesség igénye nélkül……… továbbiak a nyomtatható változatban.

nyomtatható változat

Férfi avatar kép

Szárazaljzatok tipusa –  Brassnyó László (Burkolástechnika Egyesület)

Bulbuk Márton ÉPMŰ2021

A „Tarisznyás Márton” múzeum helyreállítása Gyergyószentmiklóson – Dr. Bulbuk Márton (S.C.Conins SRL.)

Összefoglalás

Egy XVIII századi, Örmény tímár kereskedő által épített barokk épület restaurálása. Az épület vegyes falazatával, eklektikus tetőszerkezetével, az évek során sok funkciót kapott. Tímár műhely és lakásnak épült, majd laktanya, később kincstár szerepet kapott, végül múzeum lett és ma is ezt a szerepet tölti be.

nyomtatható változat

Férfi avatar kép
Férfi avatar kép

Ablakok inventarizációja történeti épületegyüttesben, Nagykanizsa ferences kolostor példáján –  Csakurda Zoltán, Szabó Péter Róbert 

Dormány András portré ÉPMŰ2021
Orbán Zoltán fotó ÉPÍTON2021

Kombinált roncsolásmentes vizsgálatok –  Dormány András, Dr. Orbán Zoltán (PTE MIK)

Összefoglalás

Az elmúlt időszakban a meglévő épületek fenntartása komoly kérdéssé vált, különösképpen azon épületek esetén, melyek a tervezett élettartamának közelében jár vagy már esetleg meg is haladta azt. A történeti épületek esetében további nehézséget okoz az épület megbízhatóságának megítélése a további tervezési időtartamra, ennek az elvégzése komoly mérnöki feladat.

Történeti épületek megbízhatóságának megítélése rengeteg információt igényel (statikai rendszer, anyagok és jellemzőik, károsodások mértéke stb.). Nem minden esetben áll rendelkezésre kellő mennyiségű információ a megbízhatóság megítéléshez, így épületdiagnosztikai vizsgálatok segítségével kell pótolni azokat.

Az épület diagnosztikai vizsgálatok a vizsgálat során keletkezett roncsolás mértékének függvényében csoportosíthatók. Történeti épületek esetén fontos szempont lehet a lehető legkisebb roncsolással járó vizsgálatok preferálása, azonban a roncsolásmentes vizsgálati módszerek bizonytalansága nem teszi lehetővé, hogy kizárólag ezekre lehessen támaszkodni………. továbbiak a nyomtatható változatban.

nyomtatható változat

Fürtön Balázs portré ÉPMŰ2021

Homlokzatképzések parametrikus tervezése és modellezése BIM alapokon – Fürtön  Balázs, Dr. Bakonyi Dániel, Dr. Nagy Balázs (BME, Építőanyagok és Magasépítés Tanszék)

Összefoglalás

Az épületek termikus burkának megtervezése az egyik legösszetettebb tervezői feladat, esztétikai és energetikai szempontok finom mérlegelésének eredményeként jöhet létre egy jól működő, szép, karbantartható homlokzat. A tervezés során figyelembe veendő paraméterek száma nagy, megváltoztatásuk jelentősen megváltoztathatja egy épületrészben a tapasztalt felhasználói komfortot. Annak elemzése, hogy az egyes épületfizikai tulajdonságok változtatása milyen hatással van a használókra, kézi módszerekkel nehezen elvégezhető feladat. Az építési termékek, építőanyagok szintjén definiált bemeneti adatok rögzítésére elterjedt módszer azok épületinformációs modellben (BIM) tárolása. A tervezésben egyre nagyobb teret nyerő parametrikus, vagy algoritmikus tervezés nem csak formai szabadságot adhat, de a homlokzattervezéshez hasonlóan komplex műszaki feladatok megoldásterének feltérképezésére is kitűnő eszköznek bizonyult. Elemzésünk parametrizált egyzónás energetikai modellben vizsgálta egy déli tájolású könyvtártérben a belső komfortparaméterek és azok biztosításához szükséges energiafelhasználás alakulását……… továbbiak a nyomtatható változatban.

nyomtatható változat

Péterkicsi

Történelmi anyagok modern köntösben –  Gyarmati Péter (Cemix Hungary Kft.)

Összefoglalás

Az emberiség történelme során számtalan anyagot és technológiát kipróbált a tartós és ellenálló építmények létrehozására. Ezek között van, mely sikeres volt, van, mely elbukott. A mai építészet és építőanyag gyártás feladata, hogy megőrizze a jól bevált módszereket és kiegészítse olyan lehetőségekkel, melyek biztosíthatják az elődeink által alkotott építmények minél korhűbb felújítását és megőrzését az utókor számára. Az anyagok és technológiák kiválasztásában azonban figyelembe kell venni a jelen kor szabályozását és a megváltozott környezeti viszonyokat is. Az korhű anyagok egy része vagy nem felel meg a mai szigorú előírásoknak, vagy az alkalmazásuk nem célszerű a megnövekedett kémiai és mechanikai terhelések mellett. Az épületek korhű felújításának egyik legnagyobb dilemmája, hogy milyen anyagokat tudunk felhasználni a felújítás során, ami még elfogadható, de a megváltozott környezeti hatásoknak is hosszan ellenáll.……. továbbiak a nyomtatható változatban.

nyomtatható változat

Haraszti László ÉPMŰ2021

Hasznosított tetők szigetelésének szakszerűsége és hibái –  Haraszti László 

Összefoglalás

…….Nem minden logikával ellentétes, ha egy város tetőfelületei kihasználatlanul, csak a palák és csillagok párbeszédének vannak fenntartva?   Le Corbusier (1924)

Azt hiszem nem túlzás azt feltételezni, hogy az építészetben a múltszázad elején a nagy Francia építész fogalmazta meg a lényegét a Terasz, a Parkoló és a Zöldtetők építésének.

Igaz ebben a korban még nem volt megfelelő, a mai szemmel nézve szakszerű és időtálló vízszigetelő anyag, de már létezett az olvasztott bitumennel bevont csupaszpapír, de szigetelési rendszerek lényege, elve még nem volt megfogalmazva…….. továbbiak a nyomtatható változatban.

nyomtatható változat

Kakuszi Norbert

Műemlékek felújítása –  Kakuszi Norbert (Sto Építőanyag Kft.)

Összefoglalás

Kakuszi Norbert építészmérnök, építésügyi műszaki szakértő vagyok a Sto Építőanyag Kft.-től. Előadásomat egy rövid cégbemutatóval kezdem, fontosnak gondolom, hogy tudják kik vagyunk, mi a hátterünk. A német Sto cég elődjét 1835-ben alapították, 1936-óta a Stotmeister család irányítja. (A Tulajdonost a Kollégái Sto-nak becézték, így alakult ki a cégnév.) 1955-ben Ők kezdték el forgalmazni a világon legelőször a vödrös vékonyvakolatokat. Homlokzati hőszigetelő rendszereket a 1964-óta gyártunk, 2021-ben megkapta a Cég a WirtschaftsWoche – Weltmarktführer kitüntető címét ebben a szegmensben.

Önök sok előadást meghallgattak már, ezek egy része arról szól, hogy „van festékünk, meg vakolatunk, …“, és utána jön egy csomó száraz adat: összetétel, szilárdság, légpórus-tartalom, …

Én ettől szeretnék eltérni az előadásomban…….. továbbiak a nyomtatható változatban. 

nyomtatható változat

Előadó- Leskó Ferenc

Szilikon alapú impregnálószerek a műemlékvédelemben és azok hatékonysága –  Leskó  Ferenc (SILICONE PROTECTION Kft.)

Összefoglalás

Lassan negyed évszázada foglalkozunk szilikon alapú impregnálószerekkel. Cégünk, a SILICONE PROTECTION Kft. egy családi vállalkozás.

Előadásomon beszélni fogok a szilikonos impregnálásról, annak működési elveiről, hatékonyságáról, időállóságáról.

Célunk, hogy beteljesítsük szlogenünket, miszerint „A magyar műemlékeket magyar termékek védjék”. 

Ennek a célnak lett alárendelve és kifejlesztve az AQUA-STOP W MONUMENT termékcsalád.

…….. továbbiak a nyomtatható változatban.

nyomtatható változat

Nagy Balázs portré ÉPMŰ2021

Természetes és újrahasznosított alapanyagokból készülő hőszigetelőanyagok fejlesztése – Dr. Nagy Balázs, Csanády Dániel, Szagri Dóra (BME, Építőanyagok és Magasépítés Tanszék

Összefoglalás

Újépítésű épületeink vagy energiahatékonysági célú felújítás esetén meglévő épületeink épületburkának hőszigetelése elengedhetetlen fontosságú. Legalább ennyire fontos azonban a hulladék mennyiségének mérséklése és újrahasznosítása, a körkörös gazdaság megteremtése. Hazánk azonban sajnos egyelőre nem jeleskedik a hulladékok újrahasznosításában, a csomagolási üveghulladék tekintetében csupán a hazai fogyasztás 35%-át hasznosítjuk újra. Ez az érték azonban rövid és hosszú távon akár könnyen megduplázható lenne, ha az összegyűjtött üveghulladék építőipari, építőanyag alapanyagként történő hasznosítása nagyobb teret nyerne. A cikkben háromféle, üveghulladék alapanyag felhasználásával gyártott, illetve természetes alapanyagú hőszigetelés kutatás-fejlesztését mutatjuk be, elsősorban hő- és nedvességtechnikai épületfizikai szempontokból…….. továbbiak a nyomtatható változatban.

nyomtatható változat

Dormány András portré ÉPMŰ2021
Orbán Zoltán fotó ÉPÍTON2021

Műemlék épületek tartószerkezetének speciális diagnosztikai vizsgálatai –  Dormány András, Dr. Orbán Zoltán (PTE MIK)

Ócsai Sándor portré ÉPMŰ2021

Templomtorony süvegek, mint „ékszer dobozok”. /Életem és munkám/. –  Ócsai Sándor (Templomtornyok)

Összefoglalás

Az előadásom rendhagyó. Hogy miért?  Mert egészen gyakorlati.

A vezérvonal a tornyok szépsége, formája, sokféle statikai megoldásai.

Az előadás végig vezeti röviden, hogy a Nagyszülői megalapozás igen szükséges annak, aki ilyen remek építményeket alkot, legelőször erkölcsileg, rámutat, hogy mennyire szükség van a családi háttér támogatásra, és legfőképpen pedig némi elhivatottság tudatra. Ahhoz, hogy megértse az ember, hogy mit szerettek volna alkotni, és abból mit sikerült a régi mestereknek, nos ez az a többlet, ami szükséges egy ilyen maradandóbb építmény készítéséhez.

Munkáim szépsége a szerkezeti sokféleség, amit közelről fotózott képek illusztrálnak, mint majd látható, hogy két egyforma torony szerkezet nincs, még az iker tornyok esetében sem. Az ikerpárokhoz hasonló itt is, ha igazán szemügyre vesszük Őket láthatjuk hogy csak hasonlóak…….. továbbiak a nyomtatható változatban.

nyomtatható változat

Rajnai_Eszter

Műemlékvédelmi és falazatfelújítási rendszerek – komplettfelújítási megoldások bármely kor épületihez – Dr. Rajnai  Eszter  (MAPEI Kft.)

Összefoglalás

Ma Magyarországon nagyon sok olyan lakóépület, történelmi és műemlék épület található, amely kisebb, vagy nagyobb mértékben károsodott az idők folyamán. Ezeknek a károsodásoknak számos kiváltó oka lehet. A Mapei ezeknek a problémáknak az orvoslására többféle terméket, illetve termékcsaládot fejlesztett ki, hogy az adott esethez legmegfelelőbb anyagot lehessen használni a helyreállításhoz. A falazat vizesedésének számtalan oka közül leggyakrabban a régi, szigetelés nélküli, vagy a már tönkrement szigeteléssel rendelkező falakon keresztül kapillárisan felszívódó talajnedvesség okozza a nedvesedést. Ez a nedvesség és a talajból érkező sók folyamatosan roncsolják a szerkezetet, a vakolatot, sókivirágzást, feltáskásodást, vakolatmállást okozva. A problémát összességében kell kezelni, megoldani…….. továbbiak a nyomtatható változatban.

nyomtatható változat

Süle Zoltán portré ÉPMŰ2021

Épületeink utólagos védelme –  Süle Zoltán (Sakret Hungária Bt.)

Összefoglalás

Az előadás elején néhány szóban ismertetjük a SAKRET cég történetét, illetve termékpalettáját.

Régóta dolgozunk azon, hogy régi értékes épületeinket megvédjük, megtartsuk és akár új funkciót adva – felújítsuk. Napjainkban egyre jelentősebb szerepet kap épületeink megtartása. → Fenntartható fejlődés. Lakásállományunk harmada több mint 50 éves. A kor technológiájának megfelelően nem használtak szigetelést, vagy már tönkrementek azok. Felújítási periódusok megváltozása, időszerűvé válása új feladatok elé állítja a szereplőket. Meglévő, elhasználódott épületek új funkciót kapnak. Ez a szárazsági követelmények megváltozásával is jár. A talajban lévő szerkezetek szigetelési problémája és azok diagnosztizálása a kiemelt feladatok közé tartozik. A jól elkészített diagnosztika meghatározza az adott épület problémáinak megoldási módjait. …….. továbbiak a nyomtatható változatban.

nyomtatható változat

Szebeni Nándor portré ÉPMŰ2021

Épületkutatás és restaurálása (műemléki falfelültek festései) –  Szebeni  Nándor

Összefoglalás

Egy védettség alatt álló, műemléki értéket képviselő épület megalapozott helyreállításának tervezését többirányú előzetes kutatás segíti.

Művészettörténeti kutatás célja megismerni az adott épület tulajdonosi viszonyait, építéstörténetét, beilleszkedését a történelmi folyamatokba. A kutatás elsősorban az írott forrásokra támaszkodó levéltári kutatómunka, amit többnyire művészettörténészek és építészettörténészek végeznek.

A falkutatás kiterjed a helyreállítandó objektumokra, épületekre és azok környezetére. A mai gyakorlat szerint többnyire régészeti feladat. A vizsgálat célja az egyes épületrészek korának, építési korszakainak meghatározása, az átépítésekkel eltakart építési elemek feltárása. Az objektumok környezetében lévő talajszint alatti épített elemek helyzetének tisztázása. A kutatás információt adhat a fennmaradt épített elemek állapotára is…….. továbbiak a nyomtatható változatban.

nyomtatható változat

Férfi avatar kép

Látszóbeton szerepe a szabadtér építészetben –  Vajda  Szabolcs  (SZIE Tájépítészeti Kar)

Vésztői Zoltán portré ÉPMŰ2021

Hőszigetelés a természetes környezetbarát perlittel –  Vésztői Zoltán (ANZO Perlit Építőanyaggyártó Kft.)

Helyszíni bemutató

Férfi avatar kép

Épületeknél, műemlékeknél alkalmazható ragasztott kivitelezési pontok rögzítési lehetősége  –  (fischer Hungaria Bt.)